A gyulladás általános jelképe a félelemnek. Ha birtokolni akarjuk a párunkat, óhatatlanul is kialakítjuk magunkban a félelmet attól, hogy elveszítjük őt, illetve megváltozik a kapcsolat. A vesegyulladás vagy a birtoklót figyelmezteti egoista – bár sokszor önfeláldozó álca alá rejtett – téveszméjére, vagy a birtokba vett személyt teszi őszintébbé. Felül kell vizsgálni a hatalmi viszonyokat! Ezek a betegségek sokszor jelentkeznek olyanoknál, akik nem mernek vagy nem akarnak őszintén beszélni a nemiséggel kapcsolatos érzéseikről. A szex ellen tiltakozó nők a fejfájás és a hüvelygomba után leggyakrabban felfázásba, hólyaghurutba és végső soron vesemedence-gyulladásba menekülnek.

A vese öröklött- és anyagcsere-betegségeinél szinte minden alkalommal a családi és szülői hátteret kell figyelembe venni. Ezek a gyerekkori rendellenességek sokszor a szülők kapcsolatának minőségéről szólnak. Nemritkán a gyermekvárás során adódó aggodalmak, nehézségek, csalódások okozzák, de olyan is előfordul, hogy a gyermek átveszi valamelyik szülő feladatát. Néha egy vesével is születnek gyerekek, illetőleg már kicsi korukban leáll az egyik veséjük – ez esetben azt élik meg, hogy a szüleik kapcsolatának egyensúlya felborult, az egyik szülő képtelen ellátni a feladatát. A gyerekkori vesebántalmaknál (is) rendkívül fontos felismerni, hogy nem a gyermek feladata a szülőt boldoggá tenni! A gyermeket feltétel nélkül be kell fogadni, és a lehetőségek függvényében segíteni kell neki. Az élet törvénye nem a viszonzás, hanem a továbbadás. (Persze ettől még a gyereknek illik gondoskodnia idős szüleiről, de ami jót gyerekkorában útravalóul kapott, azt elsősorban a saját gyerekeinek kell továbbadnia.)

A vesekő, a vesehomok és a húgyúti elzáródások mind arra utalnak, hogy réges-rég meg kellett volna szabadulnunk valamilyen kapcsolati traumától, ami akadályozza érzelmeink szabad folyását, személyiségünk fejlődését. A rendellenesen lerakódott vagy megkövesedett érzelmek adnak ily módon jelet magukról. Gyakran a társ iránt érzett, elfojtott indulatok kristályosodnak homokká vagy kővé.

Homok és kövek

Vesekő és vesehomok esetén a probléma gyökere az is lehet, hogy az érintett nem érzi magát elég szeretetre méltónak, illetve nem érzi, hogy megbecsülnék, pedig ő maximálisan kimutatja az érzelmeit. A másik véglet is kövesedést okozhat: amikor valaki kizárja a szeretetet, falat von maga köré, és tudat alatt makacsul ragaszkodik fájdalmas emlékeihez, amiket az idő haraggal telített.