GAL K-komplex

2590 Ft

GAL K-komplex vitamin, 500 mcg K-komplex x 30 adag

Miért fontos pótolni a K-vitaminokat?

A legtöbb kutatás még csak a csontritkulásra és a szív- és érrendszeri betegségekre koncentrál, de már a mostani kutatásokból is jól látható, hogy a szervezet K3-vitamin szintje megemelésének, és a nagy dózisú K1- és K2-vitamin bevitelnek jelentős szerepe lehet a daganatos betegségek és a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében is. Ezenfelül pedig ha megfigyeljük azokat a népcsoportokat, akik ma is úgy élnek, mint ahogyan őseink éltek (vadászó-gyűjtögető népek), észrevehetjük, hogy jóval magasabb K1- és K2-bevitelt valósítanak meg a táplálkozásukkal, mint mi, és mentesek is a K-vitaminok hiányából adódó betegségektől.

A K2-vitamin segíti a D3-vitamin működését is, és éppúgy nélkülözhetetlen a számunkra. A K-vitamin talán legfontosabb szerepe a szervezetben, hogy képes aktiválni olyan fehérjéket, amelyek azért felelősek, hogy a kalcium oda épüljön be, ahová szükséges (a csontokba és fogakba) és ne oda, ahol árt (lágyszövetek, vesék, erek). Nem csoda, hogy több tanulmány is igazolta, hogy a K-vitamin fogyasztással arányosan csökken a koszorúér-elmeszesedés és a csontritkulás előfordulása, míg a kalciumfogyasztással arányosan növekszik e betegségek száma, de csak K-vitamin hiány esetén, ami viszont általános. K-vitamin hiányában az elfogyasztott kalcium tehát kifejezetten káros! Ha a D3- és K-vitamin bevitelünk megfelelő, akkor az egészségesnek tartott kalciumfogyasztás töredéke mellett is több kalciumhoz jut szervezetünk, ugyanis sokkal jobban hasznosítjuk.

K1- és K2-vitamin tartalmú étrend-kiegészítő cseppek Bioaktív MK7-tel

Termékünk a megfelelő felszívódás és stabilitás biztosítása érdekében RSPO-minősítésű (fenntartható gazdaságból származó, „orangután-barát”) pálma- és kókuszolajból nyert MCT-olajban oldva tartalmazza hatóanyagait természetes formájukban, azaz K1-vitamint és a K2-vitamin bioaktív MK-7-es szója allergént sem tartalmazó változatát. (Egyes termékek a K2 MK-7-nek a nem természetes, kevésbé hatásos „cisz-” formáját is tartalmazzák, a GAL K-komplex csak a hatásos, természetes „transz-” formáját.)

Adagolás: Napi 24 csepp fogyasztását javasoljuk közvetlen szájba cseppentve, vagy az ételhez keverve. Folyadékba ne keverje!

Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.

 

(Forrás: gal.hu)
Az egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatban:
Egészségmegőrzést támogató étrend-kiegészítő termék és nem gyógyszer. A 37/2004 (IV. 26.) EU-s rendeletben foglaltak szerint az étrend-kiegészítők nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, kezelésére, megelőzésére. Fogyasztásuk nem helyettesíti a megfelelő szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést, de kiegészítheti az orvos által javasolt terápiát. Az leírásban szereplő állítások a hatóanyagokra vonatkozó, szakirodalmi forrásokból vett idézetek, a hivatkozás megjelölésével. Az állítások nem a termékre vonatkoznak, kizárólag a fogyasztók általános, magas szintű ismeretterjesztését kívánják szolgálni az összetevőkkel kapcsolatban. Az információk nem értelmezhetők orvosi tanácsként személyes problémánkra, és nem kívánnak javaslatok lenni konkrét tünetek kezelésére. Egészségi problémájával mindig forduljon szakemberhez: orvosához, gyógyszerészéhez!